Kitört a szünet. Álmos szemekkel pislogok körbe. Magam előtt látom magamat kislányként kuporogva a padlón. Ez előtt a kislány előtt ott van egy hatalmas doboz. Teli van mindenféle kacattal és értékes dologgal. A plüsspandától a könyveken át a bizsukig minden van benne. 
Ilyen ez a szünet. Tényleg kitört. Itt a karácsony. Verőfény van. Össze vagyok zavarodva. Eszméletlenül kellett ez a szünet, és megígértem magamnak, hogy nem szervezem túl, és kipihenem magam. Erre: jönnek a programok, nyomasztanak a tanulnivalók. 
De leginkább egy valami nyomaszt: össze vagyok zavarodva a szívemben is. Nem látom Isten merre visz. Nem látom mibe kéne belemennem, és mibe nem, Nem tudom hirtelen, mihez nyúljak a hatalmas dobozban. Mi a jó, mit kéne tennem. Azt a szivecske alakú párnát sem tudom, hova tenni. Úgy kitüremkedik a dobozból. De nem, nem azért, mert szerelmes lennék, cseppet sem. Épp ez a baj. Vagy nem baj. De én most úgy érzem, az a szivecske alakú párna még beleakadt valamibe a nagy kupiban, bármennyire húzom, nem jön ki, Erőltetni meg nem akarom, megfeszülve kihúzni, mert lehet, hogy akkor le is szakad belőle egy darab, és nem lesz ugyanolyan, mintha később magától ugrana ki a dobozból. 
Abba is belegondoltam, hogy talán velem van a baj? Én láncoltam oda valamihez a dobozban, és elkezdtem félni, talán sose dugja ki az orrát. De hisz, én adtam esélyt. Én...már nem félek. Tényleg azt hittem, csak ez a baj, hogy félek. Azt hittem, ha már nem félek, akkor jó lesz. És megy minden, mint a karikacsapás. Hát mégsem. Mégis beleakadt valamibe, ezt el kell fogadnom. Időt kell adnom neki. Lehet, hogy a többi dologgal kéne foglalkoznom, és majd az is kibogozódik, idővel. És majd csak leshetek- anya szerint-, hogy ki fog ugrani a dobozból az a szivecske alakú párna. Győzöm majd visszatenni... Hát, reméljük.
Kitört a szünet. Álmos szemekkel pislogok körbe. Magam előtt látom magamat kislányként kuporogva a padlón. Ez előtt a kislány előtt ott van egy hatalmas doboz. Teli van mindenféle kacattal és értékes dologgal. A plüsspandától a könyveken át a bizsukig minden van benne. Az a szivecske alakú párna beragadt és a könyvek meg csak úgy bugyognak ki belőle. Be is csukom gyorsan. Csak úgy megy, ha ráülök, annyira teli van. 
És a kicsi lányka elcsüggedt, hisz nem változott semmi: kinyitotta, de majdnem elborította, így becsukta. Ekkor újra ott kuporogva még utoljára megvizsgálja érthetetlen ellenségét. 
A kislánynak egyszerre kikerekedtek a szemei. A dobozon ez állt: 

18 éves lettem. Furcsa ezt így leírni. Pár napig el sem hittem, hogy én most tényleg... 18?! Mikor régebben láttam valakit, aki 18, az olyan nagy volt a szememben. Én pedig ugyanolyan kicsi maradtam, mint rég.
Mit kaptam? Hú, hát rengeteg mindent, rengeteg szeretet, eszméletlen sok élményt. És még mit? Félelmet, elbizonytalanodást. Mi Isten terve velem? Vajon tényleg sikerülhet, amit elképzeltem? Vagy IStennek más a terve? És mi van, ha nem tudom majd elfogadni? És ha mégis sikerülne tegyük fel a külföldi álom-egyetem terv, mert tényleg ott akar látni Isten, akkor hogy fogom bírni? De egyáltalán sikerülhet? Vagy mindent elcsesztem? Nem tudok már megtanulni angolul??
Hát rámszakadt a kor.
És tudjátok mit kaptam még? Igéket, de volt, amit többször is, több embertől.
"Gyönyörködj az ÚRban, és megadja szíved kéréseit! Hagyd az ÚRra utadat, bízzál benne, mert ő munkálkodik..." Zsolt. 37: 4-5
Ez az aggodalmaimra a válasz. Gyönyörködjek Benne, és ne a gondolataimon görcsöljek!! Megadja szívem kéréseit!! Munkálkodik!! Csak az kell, hogy bízzak benne. A bizalom nem egy érzelem, egy döntés, amihez nap-mint-nap ragaszkodom. 

Á. P."

Épp félig betegen írom ezeket a sorokat. Annyira vonzott már, hogy ide leüljek. Olyan rég írtam nektek.De most itt vagyok és végre lerendezem kusza gondolataim egy csapásra.

Annyi minden ér mostanában, mondhatni az élet metróaluljárójában vagyok. Folyamatosan áramlanak az emberek ki-be, lökdösődnek, egyre több inger, és figyelnem kell, hogy mindent fel tudjak dolgozni, úgy, hogy közben magamat se veszítsem el. Az első faktos évem kezdetét vette. Van itt biosz, magyar és drámatöri emelt szinten, színházba járás non-stop, focizás végre heti kétszer, angolozás egész álló évben, munka majdnem minden szombaton,hétfőnként feltöltődés lelki szexin, ifi-projekt... Hu, még leírni is kusza és sok. Viszont élvezem, de még mennyire! Végre úgy érzem, a helyemen vagyok, és teljes gőzerővel teperek a tanulás, munka, sport és a lelki feltöltődés területén is.