Összegömbölyödve ült bele torkomba a magány,  ősz kontya csiklandozta a mandulám. Piszkafa lábait mellkasához húzta és kókadt karjával körbefonta őket. A fejét lehajtotta, jól belém fészkelte magát. Lélegzését hsllgattam  magamban egy ideig, már-már élveztem  jelenlétének tapintható…

A jelenléted, ahogy  megosztod a dolgokat, ahogy sötétség lesz megengedő szavadra, nem tudom megérteni, az érzéseim más képet festenek Rólad, beránt, elborít, vadon, belül tudom, ez gyermeki hit, nem rémít a fekete, ennél sokkal- sokkal több színnek kell lennie.  

Ha egyszer elszakadsz- nincs megnyugvás, csak megy és megy előre, nem áll meg egy percre sem jóbarátod, az életed. Stopperrel kezében diktál, mintha nem is neked beszélne. Lihegsz, próbálod utolérni, A hideg szélről nem is beszélve. Egyszerre vagy süket és cseng hangosan mindkét füled.…