Kitört a szünet. Álmos szemekkel pislogok körbe. Magam előtt látom magamat kislányként kuporogva a padlón. Ez előtt a kislány előtt ott van egy hatalmas doboz. Teli van mindenféle kacattal és értékes dologgal. A plüsspandától a könyveken át a bizsukig minden van benne. Ilyen ez a szünet. Tényleg kitört. Itt a karácsony. Verőfény van. Össze vagyok zavarodva. Eszméletlenül kellett ez a szünet, és megígértem magamnak, hogy nem szervezem túl, és kipihenem magam. Erre: jönnek a programok, nyomasztanak a tanulnivalók. De leginkább egy valami nyomaszt: össze vagyok zavarodva a szívemben is. Nem látom Isten merre visz. Nem látom mibe kéne belemennem, és mibe nem, Nem tudom hirtelen, mihez nyúljak a hatalmas dobozban. Mi a jó, mit kéne tennem. Azt a szivecske alakú párnát sem tudom, hova tenni. Úgy kitüremkedik a dobozból. De nem, nem azért, mert szerelmes lennék, cseppet sem. Épp ez a baj. Vagy nem baj. De én most úgy érzem, az a szivecske alakú párna még beleakadt valamibe a nagy kupiban, bármennyire húzom, nem jön ki, Erőltetni meg nem akarom, megfeszülve kihúzni, mert lehet, hogy akkor le is szakad belőle egy darab, és nem lesz ugyanolyan, mintha később magától ugrana ki a dobozból. Abba is belegondoltam, hogy talán velem van a baj? Én láncoltam oda valamihez a dobozban, és elkezdtem félni, talán sose dugja ki az orrát. De hisz, én adtam esélyt. Én...már nem félek. Tényleg azt hittem, csak ez a baj, hogy félek. Azt hittem, ha már nem félek, akkor jó lesz. És megy minden, mint a karikacsapás. Hát mégsem. Mégis beleakadt valamibe, ezt el kell fogadnom. Időt kell adnom neki. Lehet, hogy a többi dologgal kéne foglalkoznom, és majd az is kibogozódik, idővel. És majd csak leshetek- anya szerint-, hogy ki fog ugrani a dobozból az a szivecske alakú párna. Győzöm majd visszatenni... Hát, reméljük.
"Gyönyörködj az ÚRban, és megadja szíved kéréseit! Hagyd az ÚRra utadat, bízzál benne, mert ő munkálkodik."
Zsolt 37,4-5
#trustinHim #mylittleheart
