"a napba nézek és fázik a szemem"

bavio

Istenélmény.

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
2014. augusztus 04. - Bavio
Le sem tudom írni, mit jelentett nekem az elmúlt pár nap, nem tudom elég jól átadni, mit éreztem, és ha visszagondolok, nem is tudom elhinni, hogy ez komolyan úgy volt, ahogy emlékszem. Biztos csak egy álom volt ez az egész Cross Sound Fesztivál. ...
Tudjátok mi az, ami először eszembe jut erről a fesztiválról? Két szó: FORGIVEN // BELOVED. Ezeket hallottam, éreztem és tapasztaltam a legtöbbet. 
Az egyik holland előadó előadásában két székről beszélt a hívő életben: ez egyik az, amelyiken én is ültem eddig. Megtértem elég régen, és Istennel is van egy mély kapcsolatom szintén pár éve már. Mégis csak most értettem meg: nem kell teljesítenem. Ezen a széken ültem eddig, ami azt mondatta velem, hogy meg kell felelnem, Istennek és embereknek egyaránt. Tudtam, hogy Isten megbocsátotta az összes bűnömet, mégis bennem ragadt egy szégyenérzet. Szégyelltem magam, mert tudtam, mennyire szeret az Isten, és hogy én ehhez mennyire kevés vagyok. Szégyelltem magam a régi tetteim és bűneim miatt. 
Isten nem ezt kéri tőlem! Azt kéri, hogy fogadjam el a bocsánatát. És mit jelent ez? Ő már soha többé nem emlékezik meg ezekről, nekem miért kéne? Szentnek lát Jézus miatt. 
És ezt nem csak megértettem, hanem meg is éreztem ebben a pár napban. Tiszta lettem és repes a szívem, hogy végre megértettem! Örülhetek bátran!:) 
Könnybe lábadt szemekkel, magasra emelt kezekkel dicsőítettem, mint még soha életemben, pár pillanat múlva pedig egy holland nőhöz futottam oda, imádságot kérve. Rám nézett és annyit mondott: YOU ARE BELOVED. Majd imádkozott értem és megölelt. Ez a három szó nekem mindent jelentett. Ez az örömhír. 

#crossoundfestival #IAMFREE #Vajta14
Szólj hozzá!

szeretni annyi...

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
2014. július 27. - Bavio
“Mi tehát azért szeretünk, mert Ő előbb szeretett minket.” 1 János 4:19
Ez az ige egy ideig kényszert ébresztett bennem. Ha ő szeret, nekem is szeretnem KELL. Rengeteg dologgal vagyok így, görcsös leszek tőle, elvárásként élem meg. Pedig nem az! Egy csodálatos lehetőség, amit Isten adott nekünk. Hála Neki, hogy újra és újra felnyitja a szemem, mint most is. Így hát már nem így gondolok erre az igére.
Van egy végtelen "alapszeretet" bennem, amit senki el nem vehet, és ami ösztönöz arra, hogy nyugodtan szeressek. Arra, hogy nyugodtan merjek gyenge lenni, mert erős vagyok attól a szeretettől, amit kapok az én Alkotómtól, attól, ami bennem él.
Eddig eszeveszetten és berögzülten óvtam magam mindentől, ami abba az irányba akart menni, hogy megismer valaki úgy igazán.
Ezek görcsössé, nem pedig szabaddá tettek. A barátnőimet és halomban álló csalódásaikat látva rettegtem, pedig velem soha nem történt semmi sem. Rettegtem, hogy megbántanak és attól talán még inkább, hogy én megbántok valakit. 
Életem legszomorúbb kérdése ez volt, és talán még most is ez: Hogy tudna valaki engem tényleg szeretni, ha igazán ismer? Ha mindenemet ismeri?!
Aztán az idők során lassan így értettem meg ezt az egészet: 
"Elfogadni magunkat annyit jelent,
mint megbékélni Isten ajándékozó szeretetével.
Mások szeretet felé önmagad értékelése az első lépés.” 
SimonA
Hogyha nem tudom elképzelni, hogy tudna valaki szeretni, akkor azt hiszem, magammal kell lerendeznem ezt. Magamat kell helyretennem. 
És egyszerűen elegem lett. Ki akarok szabadulni ebből a "befelé-szúrós" páncélból. Le akarom venni. És Isten segíteni akar ebben. 
Mert minket előbb szerettek. Ő már elfogadott és szeretett. Nekem is így kell tennem magammal. Mi bajom eshet?
"Mindenki annyit él, amennyit szeretett. Aki szeretetet nem adott, semmit nem adott. Aki szeretetet nem teremtett, semmit nem teremtett." 
Tolsztoj
Szólj hozzá!

önbizalom Benne.-második rész.*

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
2014. július 27. - Bavio
Már megint ezek a belső harcok. Két hét alatt annyit láttam magamból, amennyi bőven elég volt. 
Elmondom, milyen kép van előttem, amint magamra nézek:
egy lány úszik a folyón felfelé, árral szemben. Egy ideig a saját erejét használja, majd, ha elfárad- ami néha hamar megtörténik, néha viszont elég sokáig bírja-, szóval, ha elfárad, egy faágba kapaszkodik. Egy egész úszó fába, sok kiálló kis ággal: elég nagynak tűnik ahhoz, hogy elbírja. Rááll és élvezi a pihenést: ő találta a faágat, ami elég nagynak tűnik ahhoz, hogy elbírja. Rááll és élvezi a pihenést: ő találta a faágat, ami elég nagy ahhoz, hogy elbírja. Lényegében elbírja saját magát! Erre is képes! Ezt is ő csinálta! Ebben a pillanatban a fa tovább süllyed, nem áll meg a lába alatt. Eltűnik minden kis kiálló ágával együtt. És fuldoklik, a hirtelen süllyedő fa megijesztette és most kapálózik, mondhatni elfelejtett úszni. És ekkor tovább kapálózik újabb faágakat keresve, amikben ideig-óráig megkapaszkodhat. 
A tópart mentén egy kötél vezet felfelé a folyón a víz felett. Már korábban is látta, de félelmet keltett benne az, hogy nem látja, hova vezet és hogy emiatt nem tudja "birtokolni". Nincs az az érzés benne, hogy Ő IRÁNYÍT és ettől ideges lesz.
Csak akkor vetemedik arra, hogy a kötél után kapjon, mikor már minden fa elúszott, amibe kapaszkodhatott volna és szó szerint RÁKÉNYSZERÜL. 
Tudjátok, miért látom magam én ilyennek? Mert velem is ez van az önbizalom terén. Inkább felmegyek facebookra és ideig-óráig tartó hamis önbizalmat veszek igénybe, egyre inkább függve az emberek véleményétől és visszajelzésétől, minthogy elengedjem ezt. Miért? Mert így lényegében szabályozni tudom az életem. Magam. És nem kell Istenre támaszkodnom. 
És most hol tartok? Most tartok ott, hogy az utolsó fa is lebukott alattam és egyre süllyed. Sok kapálózáson túl vagyok, sok "majdnem-megfulladáson", szóval már tudom, hova kell menni, és talán már oda is tudok menni. Mert most már eljutottam odáig, hogy nem azért megyek, mert tudom fejben, hogy ő jó és mindent meg tud adni, minden szükségletemet ki tudja elégíteni, hanem mert érzem is ezeket az igazságokat, azt hogy mekkora szeretet ad nekem. Megint megtapasztaltam, a szívem is érzi, nem csak a fejem tudja. Idáig is el kellett jutni. Most pedig azt hiszem, megragadom a kötelet és lubickolok egy kicsit nyugodtan... :)
"...abban telik kedve, hogy kegyelmet ad. " Mik 7
https://www.youtube.com/watch?v=s5iEk2_rBFU


Szólj hozzá!

szabad. úgy igazán.*

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
2014. július 06. - Bavio
Mik vagy kik voltak hatással rám az elmúlt pár hétben?
A lánycsoportunk, ahol tényleg úgy érzem, ott a helyem és szükségem van rá.
Egy szokatlanul őszinte ember, aki ismét felbolygatott bennem mindent.
Egy esküvő, amiből az igehirdetés is megmaradt (életemben először!).
A lányok, akik körülvettek egész évben, hihetetlen sokat adtak, rengeteget tanultam tőlük és rajtuk keresztül Istentől, és ami a legfontosabb: ŐSZINTÉK. Mindig, akkor is, ha épp pont ez az, amitől rettegtem. Eszméletlen hálás vagyok értük, szívem kis csücskei. Az egy olyan hely, ahol fel tudok tölteni, ilyet pedig már rég éreztem..
Az ember, aki szokatlanul őszinte és szókimondó azért volt nagy hatással rám, mert előhozta azokat a dolgokat belőlem, amiben változni szeretnék, és amilyen emberré szeretnék válni. Az esküvőn is erről volt szó. Az igehirdető az ifjú párnak elmondta, milyennek látja őket. Mint két sas. Szabadnak az Istennel való kapcsolatban.
Ők ketten nem álltak le sem az emberek által bekorlátozott vallásos kereszténységnél, ahol minden lépéstől retteg az ember, nehogy bűnt kövessen el, sem annál, hogy oké, feladom a keresztény szerepet, és vele együtt Istent is, élvezem az életem mostantól és szarok a világba.
Nem, ők az emberileg nehezebb utat választották, mind a ketten külön-külön feljebb mentek az égbe, és egy olyan Istennel való kapcsolatra, szinte már rászorulásra vágytak, ami nincs felesleges szabályokkal határolva, nem görcsös, nem képmutató és Istenhez hihetetlenül ragaszkodó.
A lánycsoporton pedig kaptunk egy igét a 86. zsoltárból: „Mutasd meg nekem a te utadat, hogy járhassak a te igazságodban, és teljes szívvel féljem nevedet.” Ez angolul a következő: „Teach me your way, o Lord, and I will walk in your truth; give me an undivided heart, that I may fear your name.” Az undivided heart kifejezés osztatlan szívet jelent. Vagy ha úgy vesszük, például egy teljes egész pizzát, amiből még egy apró morzsa sem hiányzik.
Én is ezt akarom, azt, hogy olyan keresztény legyek, aki mer Isten szabadságában teljes szívvel lubickolni, de ezt csak akkor tudom elérni, ha merem azt mondani, hogy nem én akarom irányítani az életem. Nem én akarom sem felesleges szabályokkal behatárolni magam, így kizárva azt a bizonytalanságot, ami bennem lesz azért, mert Istennek átadom az irányítást. És a másik oldalt sem akarom, hogy makacs fejjel menjek a magam útján, kizárva Istent. Mindkét út rossz, magam erejéből tett felesleges és görcsös próbálkozás.
Át akarom magam adni neki teljesen, még egy morzsát se akarok másnak adni. Csak neki. És tudjátok mi a jó ebben? Az, hogyha képes vagy elengedni magad, Isten olyan csodákat mutat majd neked, ami tényleg bitangpusztulatosan „mesés”. Csak ehhez le kell győznöm magam, azt, hogy én akarok irányítani.
És lehet, hogy én akkor picinek és jelentéktelennek érzem magam, akár egy tojás, de Isten már látja bennem a madarat, amivé válok, ha kiszállok a kalitkából végre.
#praisetheLord #free





Szólj hozzá!

helyreigazít.-kopp.

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
2014. július 04. - Bavio
Egy kicsit megint koppantam, miért? Elmesélem.
Két napot töltöttem egy rokon néninél. Hogy jöttem haza? Hát leírni nem tudom, milyen indulatosan és lelkileg lefáradva. Apával beszélgettem ma este, hogy miért akadtam ki ennyire. Meg lett az eredménye..
Elkezdtem neki mesélni, hogy mennyire úgy érzem, hogy neki (a néninek) például nem lehetek elég jó, megfelelő keresztény ember, és hogy mennyi helyzetben folyamatosan szembe kell mennem vele, mert úgy érzem, ő egy eszméletlen kicsi képernyőt néz, és elítéli az én nagyképernyőmet. És hogy mennyire elfojtja magában a gondolatait, mindent magában.
És például mesélte nekem, hogy múltkor olyan tetkót látott és hogy milyen durva volt, és nekem erre az volt a válaszom, hogy „Hú az király!”. Erre a válaszra nem számított a néni, és olyan arcot vágott, ami nekem szabályosan rosszul esett. Helyben elszégyelltem magam és egyszerűen majd’ felrobbantam, hogy hogyan lehet ennyire begyöpösödött valaki, és hogy jön ahhoz, hogy már megint leszóljon valamit, amiben eltér a véleményünk. De persze nem mondtam mást, csak indulatosan odalöktem neki, hogy „Figyelj, neked nem tetszik, nekem tetszik, hát mi ezzel a baj?”
És ekkor már vagy egy fél órája csak dőlt belőlem a szó, ennél a mondatnál apa felkapta a fejét és igen hangosan megkérdezte: „Akkor te miben is vagy más, mint Ő? Mennyivel kevésbé fojtod el magadban a konfliktusokat például ebben a helyzetben?” Hú, hát én erre nem tudtam válaszolni. Végül csak egy olyat tudtam kibökni, hogy „Ja, semmiben.” Miben is vagyok más? Semmiben, mert ítélek. ’Mennyire begyöpösödött’- könnyű így félresöpörni egy olyan helyzetet, amiben Isten talán használni akar. Talán ezt a nénit rajtam keresztül is formálni akarja, és talán engem is rajta keresztül. Mi lett volna a jobb? Hogy reagálhattam volna?
Talán úgy, hogy elmondom, ez a megszólalása nekem szabályosan rosszul esett- azaz: merek konfrontálódni. Erre talán visszakérdez és elkezdődik egy olyan beszélgetés, amiben a feszültség nem bennem marad, hanem talán kettőnk között fel tud oldódni.  Akár azt is el merem mondani, hogy őszintén szólva nincs kedvem legközelebb menni, mert..- és újabb beszélgetést indítani, és ezzel esélyt adni a másiknak. Mert a kapcsolat fontosabb, minthogy ilyen apró-cseprő elvi dolgokon menjen a vita, és a belső feszültség.
És ilyenkor jövök rá, hogy az én eddig nagyképernyőnek hitt dobozom is csak egy doboz. Muszáj levágnom azokat a nyomorult széleket, ha élni akarok, és a büszkeségemet kidobni az ablakon. Másképp nem megy. De Hála Istennek van segítségem!!
#köszönömApa #ismétkopp #hála #készvagyokmásképpcsinálni



Szólj hozzá!

A változás nem egy pillanat műve / Élj a mában /Takeiteasy / Nem kell teljesítened.

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
2014. június 10. - Bavio
"Lábam előtt mécses
Elhaló láng hamuja
Remeéyvesztett szeretetéhes
Testem-lelkem elrabolja

Ujra átélem. Csurgó könnyem jelzi az utat lelkemhez. Nem értem, miért vagyok ilyen reménytelen. Szívem szűk ketrecében mélyen bezárva több szörnyeteg között ott lapul június 16.-a.
Nem tudom, mi vált akkor ketté bennem. Megnevezni igen, de ismerni nem tudom.
Csehország: furcsa képek, gyönyörű kastélyok, cikornyás szomorúság a lépcső, melyen lépteim vezetnek. Jó lenne a tetején megtalálni azt, ami

Lábam előtt mécses
Elhaló láng hamuja
Remeéyvesztett szeretetéhes
Testem-lelkem elrabolja"

Ezt két napja írtam. Egy ideje már megint kezd feltörni a szomorúság bennem. Rájöttem, hogy ebbe az állapotba magamat erőltetem bele, mert nem tudom elengedni. Mint minden máshoz, például a tökéletességhez, vagy legalábbis a látszatához, ehhez is görcsösen ragaszkodom. Aztán rossz kedvem lesz attól, hogy mennyire depis vagyok. Örök körforgás, jó nem jöhet ki belőle.

Tudjátok mire van szükségem? Elengedni magam és magamat adni egyszerre. Merni hibázni, engedni, hogy mások hülyének nézzenek, hogy eltérjen a véleményünk, Engedni szeretni magam és nem félni, mások nem fognak szeretni, nem fogok másoknak megfelelni. Hiszen aki számít, annak már megfeleltem!!!! És Ő szeret, és teljes, félelem nélküli életet akar adni. "aki pedig fél, nem lett teljessé a szeretetben."
És tudjátok mit, ezt a hihetetlen változást az életemben egy hajfestéssel koronázom meg. Hálás vagyok Istennek, hogy eljuthattam idáig, és tudom,még rengeteg időt fog igénybe venni, mire nem lesznek ilyen problémáim. Elfogadom, törekszem, és kérem Őt, hogy "változtasd meg szívemet..".Ha még most nem is tudom lezárni ezt, hiszem, hogy kapok segítséget a harcban.

Pusssz: Bavio
Szólj hozzá!

I'm back.

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
2014. május 31. - Bavio
hogy miért nem írtam évezredekig? hát azért, mert le sem tudom írni, milyen boldog vagyok. egyszerűen sugárzom. Életem minden területe boldogságban fürdik. Hihetlendurván megújultam. Itt a nyár, és ezzel a testem-lelkem egyetért.Az én Teremtőm megadta a lehetőséget, hogy változzak. És az erőt is hozzá.Adott barátokat, helyreállást az osztályomban, anyával egy tiszta lapot, egy különleges barátnőt, csomó új leckét, rendszeres reggeli csendességet, ismét-pörgő-Baviot, álmokat és szeretni kész szívet. Annyira hálás vagyok neki. Írok, ha van valami, addigis halgassatok jó számokat és élvezzétek a nyarat! Lubickoljatok az áldásban. #mostcsakennyittudtamírni#manyhappy#muchblessed
#sogood
Szólj hozzá!

ébredek. (arra, ki is vagyok)

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
2014. május 18. - Bavio
Zongorázom. Mióta, már magam sem tudom. 11 éve talán, vagy ez lesz a tizedik, mindegy. Mindenestre az még most is igaz rám, hogy mindig rossz ujjrendet veszek játék közben, már persze, ha gyakorlok. Mert hát ez sincs túl sokszor.
Csavarom össze-vissza a kezem, a lehető legbonyolultabb módon rakosgatom ujjacskáim egymás után, amiből végül csak az a mondat kerekedik ki, hogy „elfogytak az ujjaim”. Próbálok bele-bele nézni a kottába, de valahogy sosem működik.
Valahogy a hitemmel is így vagyok. Próbálom csinálni, próbálok „jó” lenni, a saját erőmből törekedni, anélkül, hogy esetleg feltekintenék az én öreg Biblia-kottámba. A gyakorlás is elmarad rengetegszer. Az, hogy időt töltsek az én Istenemmel. Most arra kellett rájönnöm, hogy ezek nélkül nem megy.
Ez két hete történt. Azóta fél órával hamarabb kelek. És tudjátok, mi az érdekes? Nyugodtabb vagyok és sokkal-sokkal pihentebbnek érzem magam. Az a reggeli fél óra, amit a Teremtőmmel töltök, több, mint fél óra alvás. Sokkal-sokkal több.
Bekuckózok a szobámba, egy forró bögre kávéval, és egyszerűen vágyom megismerni Istent, és rajta keresztül magamat is. Ő az egyedüli mérce, amihez viszonyítanom kell magam, hát vele kezdem a napot. Egy kis ideje még el sem tudtam volna képzelni ezt. Hogy én és a korán kelés? Á-á, nem. Most pedig itt vagyok. És csak az áldást érzem.
Az ő útján keresztül vezet az utam. Én benne leszek az, aki vagyok. És rajta keresztül ismerem meg magam. Már reggel az ő tükrébe nézek, és nem az álmos fejemet bámulom.
"...adok neki fehér kövecskét is, és a kövecskére írva új nevet, amelyet senki sem tud, csak az, aki kapja." Jelenések könyve 2:17


Szólj hozzá!

az a bizonyos másokhoz hasonlítgatás.

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
2014. április 26. - Bavio
Már vagy egy jó fél órája várt. Nem volt ülőhely a váróteremben. A falnak támaszkodott és közben idegesen dobolt a körmeivel az ajtófélfán. Már megint csak rohant. Mindig. Utol akarta érni magát, de valahogy sohasem sikerült.
Végre behívták. A doktor szemöldökét ráncolva igazgatta szemüvegét az orrán, majd rámeredt. Pár percig még gondolkozott, majd gondterhelt tekintettel átnyújtotta a zárójelentést, majd megkérdezte: „Van egy kis ideje leülni beszélgetni?”
A nő rezzenéstelen arccal utasította el a felkérést, majd kisietett. Ki ebből a büdös, koszos, fülledt váróteremből és az egész siralomházból. Sietős léptei visszhangzottak a fo
lyosó pepita kövén. Egy pár perc múlva egy kicsit megnyugodva huppant bele autója ülésébe. Egy pillanatra leállt, megnézte a tükörben magát, az anyósülésre dobta a zárójelentést, majd kihajtott a parkolóból. Meg sem állt a következő találkozóig. De a fejében már az otthoni teendők zakatoltak.
Este kilenckor végre befordult az utcába. Itthon van. A cuccait összeszedte és berobogott a házba. Magához vette az esti adag kaját, amit gyorsan hazafelé a mekiben vásárolt. Ma még nem is evett! Teljes átszellemültséggel fogyasztotta el vacsoráját az utolsó morzsáig. Már készült volna a fekvéshez, amikor eszébe jutott a zárójelentés. Gyorsan rohant fel az emeletre a táskájában lapuló borítékért. Felkapcsolta az éjjeli szekrényen álló lámpát, és odaguggolt hozzá, hangosan olvasta a szöveget:
súlyos önértékelési probléma: magát mindig másokhoz hasonlítgatja, nem ad elég időt magának, hatalmas elvárásai vannak önmagával szemben
Megdöbbent. Hogy ezt eddig miért is nem olvasta el! Már megint csak rohant. Mindig. Utol akarta érni magát, de valahogy sohasem sikerült. Talán azért, mert magát mindig távolabbra helyezte, mint ahogy kellett volna. Talán az nem is ő, aki most éppen a távolban integet és sürgeti: LEGYÉL MÁR JÓ KERESZTÉNY! GYERE MÁÁÁÁR! LE VAGY MARADVA  A TÖBBIEKTŐL! HÚZZ MÁR BELE!
Így aludt el aznap este, és így kelt fel másnap. Már nem rohant, de azt az embert a távolban azért munka volt kisatírozni és egyedül megint nem ment. Semmire sem.
#thebestisyettocome #oszinteseg #project

Szólj hozzá!

ki a fénybe.

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
2014. április 24. - Bavio
Most törit kéne tanulnom, de nem. Nem bírok, előbb le kell rendeznem magamban ezt.
Furcsa, sokszor gondolkodom azon, vajon kik olvassák most ezeket a sorokat. És sokszor kitörlök egy-egy mondatot, hátha ez valakinek nem tetszene. De nem, ezt tőlem többet ne várjátok el. Én teljesen őszinte akarok lenni. Átlátható és tiszta. Harcolni akarok.
Ti, belém láttok igazán. Hogyha nem tetszenek a sorok, kérlek, most hagyd abba az olvasást, mert a mai leckém az őszinteség. És egy ideig az marad.
Elbuktam, és látom, még ezerszer el fogok bukni. Hogy miben? Hát, a tisztaságban. El fogok, és nem tudom meddig. Félek. Nagyon.
És szeretni sem merek. 'Nagy bátorság kell ahhoz, hogy egy ember fenntartás nélkül engedje szeretni magát. Bátorság, csaknem hősiesség. A legtöbb ember nem tud szeretetet adni és kapni, mert gyáva és hiú, fél a bukástól. Szégyelli, hogy odaadja, s még sokkal inkább szégyelli, hogy kiadja magát a másiknak, elárulja titkát. 'MáraiS
Ez két titkom, most már nyilvánvaló, azt hiszem. Innen el lehet indulni.
#gyógyulásravárva #őszinteségproject
„…Mert minden rejtett dolog ki fog tudódni, és minden titok ismertté lesz. Amit a sötétségben mondok nektek, azt a világosságban mondjátok el; amit fülbe súgva hallotok, azt a háztetőkről hirdessétek.”
Máté 10:26-27

https://www.youtube.com/watch?v=nMJUbZrNnA8
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása