Már vagy egy jó fél órája várt. Nem volt ülőhely a váróteremben. A falnak támaszkodott és közben idegesen dobolt a körmeivel az ajtófélfán. Már megint csak rohant. Mindig. Utol akarta érni magát, de valahogy sohasem sikerült.
Végre behívták. A doktor szemöldökét ráncolva igazgatta szemüvegét az orrán, majd rámeredt. Pár percig még gondolkozott, majd gondterhelt tekintettel átnyújtotta a zárójelentést, majd megkérdezte: „Van egy kis ideje leülni beszélgetni?”
A nő rezzenéstelen arccal utasította el a felkérést, majd kisietett. Ki ebből a büdös, koszos, fülledt váróteremből és az egész siralomházból. Sietős léptei visszhangzottak a fo
lyosó pepita kövén. Egy pár perc múlva egy kicsit megnyugodva huppant bele autója ülésébe. Egy pillanatra leállt, megnézte a tükörben magát, az anyósülésre dobta a zárójelentést, majd kihajtott a parkolóból. Meg sem állt a következő találkozóig. De a fejében már az otthoni teendők zakatoltak.
lyosó pepita kövén. Egy pár perc múlva egy kicsit megnyugodva huppant bele autója ülésébe. Egy pillanatra leállt, megnézte a tükörben magát, az anyósülésre dobta a zárójelentést, majd kihajtott a parkolóból. Meg sem állt a következő találkozóig. De a fejében már az otthoni teendők zakatoltak.
Este kilenckor végre befordult az utcába. Itthon van. A cuccait összeszedte és berobogott a házba. Magához vette az esti adag kaját, amit gyorsan hazafelé a mekiben vásárolt. Ma még nem is evett! Teljes átszellemültséggel fogyasztotta el vacsoráját az utolsó morzsáig. Már készült volna a fekvéshez, amikor eszébe jutott a zárójelentés. Gyorsan rohant fel az emeletre a táskájában lapuló borítékért. Felkapcsolta az éjjeli szekrényen álló lámpát, és odaguggolt hozzá, hangosan olvasta a szöveget:
súlyos önértékelési probléma: magát mindig másokhoz hasonlítgatja, nem ad elég időt magának, hatalmas elvárásai vannak önmagával szemben
Megdöbbent. Hogy ezt eddig miért is nem olvasta el! Már megint csak rohant. Mindig. Utol akarta érni magát, de valahogy sohasem sikerült. Talán azért, mert magát mindig távolabbra helyezte, mint ahogy kellett volna. Talán az nem is ő, aki most éppen a távolban integet és sürgeti: LEGYÉL MÁR JÓ KERESZTÉNY! GYERE MÁÁÁÁR! LE VAGY MARADVA A TÖBBIEKTŐL! HÚZZ MÁR BELE!
Így aludt el aznap este, és így kelt fel másnap. Már nem rohant, de azt az embert a távolban azért munka volt kisatírozni és egyedül megint nem ment. Semmire sem.
#thebestisyettocome #oszinteseg #project
