Egy kicsit megint koppantam, miért? Elmesélem.
Két napot töltöttem egy rokon néninél. Hogy jöttem haza? Hát leírni nem tudom, milyen indulatosan és lelkileg lefáradva. Apával beszélgettem ma este, hogy miért akadtam ki ennyire. Meg lett az eredménye..
Elkezdtem neki mesélni, hogy mennyire úgy érzem, hogy neki (a néninek) például nem lehetek elég jó, megfelelő keresztény ember, és hogy mennyi helyzetben folyamatosan szembe kell mennem vele, mert úgy érzem, ő egy eszméletlen kicsi képernyőt néz, és elítéli az én nagyképernyőmet. És hogy mennyire elfojtja magában a gondolatait, mindent magában.
És például mesélte nekem, hogy múltkor olyan tetkót látott és hogy milyen durva volt, és nekem erre az volt a válaszom, hogy „Hú az király!”. Erre a válaszra nem számított a néni, és olyan arcot vágott, ami nekem szabályosan rosszul esett. Helyben elszégyelltem magam és egyszerűen majd’ felrobbantam, hogy hogyan lehet ennyire begyöpösödött valaki, és hogy jön ahhoz, hogy már megint leszóljon valamit, amiben eltér a véleményünk. De persze nem mondtam mást, csak indulatosan odalöktem neki, hogy „Figyelj, neked nem tetszik, nekem tetszik, hát mi ezzel a baj?”
És ekkor már vagy egy fél órája csak dőlt belőlem a szó, ennél a mondatnál apa felkapta a fejét és igen hangosan megkérdezte: „Akkor te miben is vagy más, mint Ő? Mennyivel kevésbé fojtod el magadban a konfliktusokat például ebben a helyzetben?” Hú, hát én erre nem tudtam válaszolni. Végül csak egy olyat tudtam kibökni, hogy „Ja, semmiben.” Miben is vagyok más? Semmiben, mert ítélek. ’Mennyire begyöpösödött’- könnyű így félresöpörni egy olyan helyzetet, amiben Isten talán használni akar. Talán ezt a nénit rajtam keresztül is formálni akarja, és talán engem is rajta keresztül. Mi lett volna a jobb? Hogy reagálhattam volna?
Talán úgy, hogy elmondom, ez a megszólalása nekem szabályosan rosszul esett- azaz: merek konfrontálódni. Erre talán visszakérdez és elkezdődik egy olyan beszélgetés, amiben a feszültség nem bennem marad, hanem talán kettőnk között fel tud oldódni. Akár azt is el merem mondani, hogy őszintén szólva nincs kedvem legközelebb menni, mert..- és újabb beszélgetést indítani, és ezzel esélyt adni a másiknak. Mert a kapcsolat fontosabb, minthogy ilyen apró-cseprő elvi dolgokon menjen a vita, és a belső feszültség.
És ilyenkor jövök rá, hogy az én eddig nagyképernyőnek hitt dobozom is csak egy doboz. Muszáj levágnom azokat a nyomorult széleket, ha élni akarok, és a büszkeségemet kidobni az ablakon. Másképp nem megy. De Hála Istennek van segítségem!!
#köszönömApa #ismétkopp #hála #készvagyokmásképpcsinálni
