"a napba nézek és fázik a szemem"

bavio

Nagypéntek. Átutazóban. A szerelem.

2014. április 20. - Bavio
Az ágyam szélén kuporogva eszméltem rá. Ebben a szent pillanatban esett le. Most.
Régóta töröm a fejem azon, hogy a mennyben nem lesz férj-feleség. Azon, hogy ez miért jó. És hogy egyáltalán a menny miért jó.
Most pedig egyszer csak a Bibliámat olvasva megértettem. Ne kérdezzétek, miért most, hogyan, satöbbi.
A tökéletes boldogság állapota lesz ott Istennel és CSAK VELE. Ezt értettem meg, de ennek én még csak a felszínét kapargatom, ennek a csodálatos szerelemnek. És talán egész földi létem alatt egyetlenszer sem érzem át soha azt a boldogságot, ami a mennyben vár rám. NEM KELL MÁS- beteljesült szerelem, úgyis mondhatnám.
Ebben a pillanatban kezdem értékelni a mellettem lakó, mindig a kertben tüsténkedő öreg Magdust, az én drága Nagymamám nővérét. Ebben a pillanatban lennék a helyében egy napig, hogy megtudjam, milyen szerelemmel találkozhatott az, aki több, mint 80 évét egyedül, Istennek esküdve élte le. Tékozolt-e egyáltalán egy napot is?
#amazinglove #húsvét14

https://www.youtube.com/watch?v=zNpeK7sDLzE

Húsvét.

Hadd tapasztaljak olyat, mint még soha,
Szólj hozzám, hadd legyek lépted lenyomata.

Taníts, hadd legyek bölcs,
Bennem kérlek, testet ölts.

Ami rajtam áll, megteszem,
határoztam: elhiszem.

Mutass csodát hát,
olyat, mit lelkem is lát.

Nem akarok senki szavára megszelídülni,
Csak a szélben táncolni és végül kezedben megpihenni.

Vágyom megtenni:
téged magamban a legfelső polcra helyezni.

Szeretlek.

Bizonyság'.

Csöpp istenvázak,
alakos kreálmányok,
tűnő szenvedélyek,
el tőlem, el innen.

Emberekbe vetett boldogság,
visszajelzés-éhség,
’nem’ mondására való képtelenség,
el tőlem, el innen.

Mámoros jóérzés,
magam körül forgás,
korláttalan önpusztítás,
el tőlem, el innen.

Múlandóktól való függés,
örök tökéletességre törekvés,
magam erejéből való próbálkozás,
el tőlem, el.

Apró gyönyörűségek,
teremtett csodák,
egyszerű hihetetlenségek,
ide nekem, ide-ide.

Szenvedélyes, örök boldogság,
alapos bátorság,
végtelen kiváncsiság,
ide nekem, ide-ide.

Örökérvényű döntések,
átélt meggyőződések,
valódi rácsodálkozások,
ide nekem, ide-ide.

Múlhatatlanra tekintés,
könnyes megtapasztalás,
igazsághoz való ragaszkodás,
ide nekem, ide.



Love is in the air.

Ő sosem hagyott el. Ő szeret, mégpedig feltétel nélkül.Ő elfogadja minden rejtett titkomat. Tökéletesen ismer. Mikor minden mást előrébb helyezek, mint őt, ő akkorsem várat meg. Mikor csak úgy 'letudom' a napi imát, ő akkoris komolyan vesz és áld. Ő akkoris visszafogad, ha azelőtt úgy mentem el, hogy becsaptam az ajtót és elmondtam mindennek.
Amikor már térden csúszva sem merek elé kerülni, akkor ő felállít, leporol, átölel és rámmosolyog: "Már akkor megbocsátottam, mielőtt megtetted volna."
Na ez, ez örök szerelem.

Betette a tavasz a lábát a házba. a küszöbön toporog. Ő a kedvencem: a fényei, a szele, a napsugarai, és ahogy ezek egyre versenyeznek az arcpíromért.
Mit akarok? Céltalan sétákat tenni és elmerengeni. Lomhán fagyizni az öreg Duna partján, és szelíden megkérni, meséljen nekem. Sietősen haladni a körtéren, vagy épp a Bazilika előtti lépcsőn elmélázni. Tanulni, tenni, írni, lenni, csak szimplán élvezni. Most csak a fényt akarom kergetni a pocsolyákban és hallgatni a margitszigeti bringók csilingelését. Egy nyitnikék-re ébredni vagy épp lyukas órában a rakparton hömpölyögni. Magamat a törzshelyemre egy könyvvel és egy bögre teával bevackolni. Örülni, feltétlen örömmel és sírni, olyan vigasztalhatatlanul.
 A tavasz, ő egy olyan évszak, amely napsugaraival nem csak az arcomat éri el, a szívemig tolakszik. Be sem kopog, kedvesen betöri az ajtót. Nincs választásom, csak úgy kikerget. Az agyamat kézen fogja és táncra perdül vele, elviszi messzire.

Ráérek még felnőni.

  https://www.youtube.com/watch?v=Npp7ZFOgpyM

az aki szép, az reggel is szép...

Tüntetek. Hogy mi ellen? Magam ellen! És a világ ellen, aki azt mondja, hogy legyél a legvékonyabb és a legszebb és mindig a topon. Nyugi nem kell sokat tenned érte, csak mindig legyél tökéletes.
Na nem, ezt azért már nem! A plakátokon a már majdnem anorexiás, és nézőpontom szerint nem szép ideálokat bámulunk 0-24. Magassarkúban, full sminkben, csinosba’. Akárhányszor ránézek azokra a lábakra, az enyémek még jobban megnőnek a szememben. Akárhányszor ábrándozom a modellkedésről, nem is tudom, miről szövögetek csendes álmokat. Nem vagyok tisztában, valójában miről is gondolok és mit.
Az utóbbi időben voltam néhány fotózáson és hát az nem az, amit gondolsz a modellkarrierről egy Palvin Barbi beszámoló után. Órák hosszú álldogálás, várás a sorodra, kimerítő pózolás, és ráadásul sokszor olyan arcodat kell mutatnod, ami esetleg nincs is. A sminkhalom alatt elveszik a szép arcocskád és vele együtt te is. És hát ott nem nagyon dicsérgetnek, a sminkes a füledig lealapozóz, és örülhetsz, ha kapsz egy olyan bókot, hogy ’szép a bőröd’ vagy ’milyen kislányos az arcod’. Bár az utóbbit nem tudom hova tenni.
Bárki bármit mond, nem nekem való ez. Embertelen egy szakma, ahol a múlandó kincset fizetik meg, amit mellesleg elfed a púder és a push-up. Akkor mi az értelme??
Bárki lehet modell. Ismétlem bárki, és a szépség nem azon áll vagy bukik, hogy neked modell alakod van-e. Mert ugyebár ma már ez is relatív, van az egészségesen vékony, szép alakkal rendelkező hölgy és a holtsovány, szinte már csontváz, na és nem az előbbieket keresik, elhiheted.
A szépség, mint mondják, belülről fakad. Kívülről bárki tud lenni, de ha valaki belülről nem tündököl, lehet akármilyen puccos is a külső, a váz összeomlik, ahogy megszólal.
 Pusssz: Bavio


mentatea; egy kis saláta és egy kis öröm csakúgy mellesleg

'Mikor elhagytak,
Mikor a lelkem roskadozva vittem,
Csöndesen és váratlanul
Átölelt az Isten.
Nem harsonával,
Hanem jött néma, igaz öleléssel,
Nem jött szép, tüzes nappalon
De háborus éjjel.
És megvakultak
Hiú szemeim. Meghalt ifjuságom,
De őt, a fényest, nagyszerűt,
Mindörökre látom.'
AdyE
#somethinghaschanged
Az ÚRra tekintek szüntelen, nem tántorodom meg, mert a jobbomon van. Ezért örül a szívem, és ujjong a lelkem, testem is biztonságban van. Mert nem hagysz engem a holtak hazájában, nem engeded, hogy híved leszálljon a sírba. Megismerteted velem az élet útját, teljes öröm van tenálad, örökké tart a gyönyörűség jobbodon.
Zsolt. 16: 8-11

látlak.


Ahogy sírsz. Ahogy örömtáncot jársz. Ahogy végleg feladod. Ahogy diadalmaskodsz. Ahogy jót feltételezel róla. Ahogy le sem szarod.  Ahogy örökké máson jár az eszed. Ahogy gondolataid tele vannak Velem. Ahogy hánysz. Ahogy eszel. Ahogy gonosz és ocsmány dolgokat gondolsz. Ahogy jót akarsz. Ahogy ocsmány dolgokat teszel. Ahogy jót teszel. Ahogy gyűlölsz. Ahogy szeretsz. Ahogy elítélsz. Ahogy elfogadsz.
Úgy, ahogy vagy, látlak.
Előttem nincsenek titkaid, bárhogy is rejtegeted magadat előlem még mindig.Végignézek rajtad kívülről és tetszik, amit látok. Bár keservesen próbálod átfaragni magad, minden porcikádban benne van még legalább egy apró jel vagy vonás abból, ahogyan megteremtettelek.
Ahogy rád nézek, beléd látok. Ettől megborzongsz, hisz pont ettől rettegtél, nehogy valaki beléd lásson! És talán ettől félsz még most is. (?) Ezért tetted fel azt a bizonyos maszkot.
’De hát ezt már túlléptük, a maszk lekerült már régen! Akkor meg mi a baj??’ Az arcod. Nem felém fordul. Most megfogom az állad és idefordítalak. Látod? Nem szisszentem fel, nincs semmi baj. Most meg kérdő szemekkel nézel rám.Hát jó, akkor elmondom, mit látok.
Sebhelyeket, melyek jellegzetessé tesznek és egyedivé formálnak; ráncokat, melyek harcaidat mutatják és bölcsességet sugároznak; pattanásokat, melyekben csupán azt látom, fiatal vagy még és benned vannak a lehetőségek, ahova eljuttathatlak. Karikákat is látok a szemed alatt, igen, melyek fáradtságról tanúskodnak és arról, kész vagy bármikor megtapasztalni az igazi csodákat, hisz a te képességeid véget értek.
Csupán ennyit látok. 
Millió-egy lehetőséget. Benned és bennem. Bennünk.

Útnak indulok.

Hajamat a szél tépázza, ahogy állok a gödör peremén. Hátranézek és sírok. Mi van, ha lelépek? Mi van, ha elindulok? Ki kap el? ’Istenem, tegyél csodát velem.’ Ezzel megfordulok és a sötétbe bámulok.
El kell mennem. A gondolataimban át kell érnem egy másik síkra. Ő kinyújtotta felém kezét: ’gyere, hagyj ott mindent és kövess engem’. Nincs más megoldás. Elengedni, ami van, a feszültséget, aggodalmat, reménytelenséget, és ami nincsen, vagyis ami miatt elégedetlenséget érzek. Elengedem. ’Csak te kellesz.’ Az első helyen. Mindent hátrahagyva indulok feléd, lelépek a sötétbe. És élvezem a zuhanást. ’Szeretlek.’
#a sötétségből a fényre emelsz #Zorka, Livi, küzdelmek  #kilátástalanság #Velence


zavar

 
Lába kélt az összes betűnek a szótáramból.
Utánuk mennék, de nem kelek ki  az ágyamból.
Agyamban millió harang hangja kél,
Odafigyelnék, de elveszett a cél.
Hallgatnék, de hisz beszélni sem tudok.
Oly sok minden nyomja kis lelkem, hogy menten elfutok.
Úgy érzem, nem ért meg senki sem.
Mégis szeretet találok a legváratlanabb helyeken.
Azt szeretném, hogy ott maradhassak
Ahol szívem apró harmatjai fennmaradhatnak.
Hiába mindez, hisz állapotom: minden szar
Nem nyújt segítséget semmi, inkább megmar.
Istenemhez utolsó erőmben kiáltok
Felemelem hátsóm, s változtatok, nekiállok.
De még annyi minden van bennem,
Hát hadd írjam le ide menten.
Szerelmes akarok lenni, s könnyű
De ez a kettő együtt szememben csak vágy, csak ’könnyű’.
Szeretném, ha Istent megérteném egészen,
De ellentmondásait épp elég, hogy emésszem.
Annyira szeretnék mosolyogni, este nyolckor is,
Feladnék ezért szinte bármit, legyen az akár tejberizs.

Annyi az ellentmondás, egyenes út nincsen
Egy dolog biztos: szeretetednek felém vége nincsen.

Uram megint hozzád imádkozom, mi lett belőlem, hova tartok? Adj választ végre, legyél velem. Változtass meg, adj erőt, szeretetet, magamat. Add oda, mutasd meg, ki vagyok, miért teremtettél meg, elveszem. Kérlek.
süti beállítások módosítása