"a napba nézek és fázik a szemem"

bavio

jókorjóhelyen

2014. február 12. - Bavio
Fél órát vártam. Már toporzékoltam. De annál inkább anya, aki másodszor is hangosan kopogott az orvosi rendelő párnázott ajtaján. Türelmetlen volt, én is, de én inkább elnyomtam. Ugyanis szerettem azt, aki bent ült, szerettem azt az öreg, kopott, deres hajú orvost: A Szamost.
Percek teltek el, lassan 10percek is, beszélgettünk, úgy mindenről. Miért fáj a térdem, mikor fáj a térdem, merre fáj, javult-e, mióta gyógytornászhoz járok, satöbbi. Én készségesen válaszoltam, és amikor már lélekben letudtam volna ezt a kis felülvizsgálatot, olyan pillantást vetett rám AZ orvos, hogy tudtam, figyelni kell. Mindig tudja az ember, ha így van. Mindig.
Azt mondta, hogy a térdem fájdalmai valószínűleg pszichológia okokkal is összefügghetnek (itt anya a ’na ugye megmondtam’ mosolyt alkalmazta).

Na most jött, aminek jönni kellett. Hogy nagyon nehéz dolga van egy fiatalnak az én koromban, mert ekkor kell megtalálnia azt, hogyan értékeli magát a saját értékrendje szerint. Hogy magadat se túl-, se alul ne értékeld. Hogy megtaláld azt, amiben kiemelkedő vagy, amiben nemcsak hogy örömöd leled, szenvedélyes tudsz lenni. Ami inspirál. Ami továbbvisz. És hogy ez a kor, am úgyis nagyon nehéz és változékony, ne aggódjam túl. Hálás voltam. Nagyon. Észrevettem ezeket mind, talán éppen odatalálóban vagyok az íráshoz, a szenvedélyemhez. De mi van azzal, hogy úgy elhelyezni magam, hogy a saját értékrendem szerint tudjam magam jól, megfelelően értékelni?

magam körül forgok.

Hű, te, hogy meghíztam. Jézusom, ezek a lábak! Baaaassszuuuus. Ne. Vajon ő mit gondol rólam? Jézusom, fogyóznom kéne. Megint szar kedvem lett. Hát hogy nézhetek így ki? Istenem, miért? Miért van másnak tökéletes alakja, ja, és nekem miért nem? És miért van másnak meg az összes jó cucc?? Kell egy olyan táska.
 
Ha vásárolni megyek, mindig elégedetlen leszek azzal, amim van. Vagy inkább annak a hiányával, amim nincs.
Ha magazinokat nézek, mindig elégedetlen leszek az alakommal. Vagy inkább arra leszek irigy, akinek tökéletes az alakja.
Ha facebookon vagyok, mindig elégedetlen leszek a lájkjaim számával. Bármiről is legyen szó, akár fényképekről, akár kiírásokról.
Ha instagramra megyek, közlési kényszerem lesz. Mindent megosztok és olyannak állítom be magam, amilyen nem vagyok.
Irigység, elégedetlenség, rossz önértékelés. Ez az, amit manapság egyre gyakrabban beengedek a lelkem kis titkos kertjébe. Ahol eddig béke volt és minden virágba borult, burjánzott, most minden leharcolt, a levelek sárgulnak és még a tó is poshadt!
Minden egy pillanat műve, és észre sem vettem, ahogy ezek a ’nem-jól-használt’(direkt nem írok rossz jelzőt) társasági felületek hatottak rám. Mégpedig rosszul.
Stop-ot kell intenem a gondolataimnak, mert az minden betegség ’melegágya’. Isten szemén keresztül kell látnom magamat. Nem pedig az engem körülvevő világ nézőpontjából.
Kívánjatok sok sikert. Most kezdem. 

rábízni mindent. tudod mirol beszélek? nem, én sem.

Én csak azt tudom, hogy mi nem megy nekem. Hinni. Na, az nem megy.
Most nem arról beszélek, amikor imádkozom és teljesen át tudok adni valamit Istenemnek. Hanem arról, amikor nem. És ez van többségben. Jóval.
’Szörnyen érzem magam az iskolámban és el akarok menni innen. Menekülni akarok. Csak el innen, el!’ Ezek a gondolatok jártak/járnak bennem mostanság. Imádkozom, hogy hadd bízzam Istenre ezt a döntést, de ott van bennem, hogy „..de Uram, ha lehet, hadd menjek el innen..” És ilyenkor mit várok? Hogy Isten mutassa meg az utat, amit én már tulajdonképpen kijelöltem magamnak? Ilyenkor biztosítékokat hagyok, csak úgy a biztonság kedvéért. Én úgyis tudom, hova kell mennem.. És mi van, ha Isten pont elnézi ezt a dolgot??
Persze pontosan tudom, hogy egyszerűen gyáva vagyok bevallani azt, hogy gyáva vagyok. Vagy ember. Vagy mindkettő.
Ő már ezerszer bebizonyította nekem, hogy érdemes bíznom benne. De most nem merek megalázkodni. Előtte sem.
De most döntök. Elrugaszkodom, kikötöm a biztonsági övem és átülök a hátsó ülésre. Nem akarok vezetni többet az eddigi tapasztalataim miatt. Ebből bőven elég volt.

https://www.youtube.com/watch?v=zA0wbhon7ZY

the beauty comes from outside. - negatív utópia

12 éves lett.
Még utoljára belenézett a tükörbe. Az utóbbi három műtét előtt is mindig ezt tette, utoljára még jól megnézte azt a testrészét, amit műtenek. Most a szemeit figyelte. Minden egyes szegletét megvizsgálta. Semmi különös. Arra gondolt, mennyivel szebb lesz a műtét után. Talán ezt a beavatkozást várta eddig a legjobban az összes közül. 12 éves volt, és már három műtéte volt. 10 évesen sugárterápiával végleg eltűntették a szőrt a testéről, 10 és fél évesen mehetett hajszínt választani a színbeültetéshez és 11 éves korában töltette fel ajkait. Most jön a sminktetoválás, és a legnagyobb műtéten majd csak évek múlva esik át: akkor a melleit töltik föl 85 B-sre (ez az egységes kosárméret az egész országban).
Minden lány izgatottan várta ezt a tetoválást, de Kata különösen fel volt villanyozva. Hányszor képzelte már el magát azokkal a gyönyörű szemekkel, amiket a friss 12 éveseken látni lehet. A születésnapod utáni 7 napban be kell menni a Látomás Központba, hogy megvizsgáljanak, és lejegyezzék a te személyes paramétereidet. Ugyanis a sminktetoválást előbb meg kell rajzolni, ami a látóknak általában 2-3 napba telik. Utána pedig, a születésnapod utáni 15. napon időpontod van a Korrigálóba. Már egy hete annak, hogy Kata bent járt a Látomásban. Nagyon nagy élmény volt és a tetoválás vázlatát is megkapta. Ma pedig -egészen pontosan 4 órán belül- megműtik. Nem is ez a jó szó erre. Inkább korrigálják. A felnőttek mindig ezt a szót használják, és a Mama is hányszor rászólt már Katára a műtét szó miatt. Korrigálás. Ez a helyes kifejezés.
Hirtelen megcsörrent a visszaszámlálója. Már csak 3 óra a műtétig. Indulnia kell, ha el akarja érni a 10 órás gyorsjáratot. Még egyszer lopva a tükörbe pillantott és indult.
Sokan vannak a 10 óráson, de a 7. szinten talán még talál helyet. Ráállt az emelkedőre és felsuhant a hetedikre. Igen, ott van is egy hely, pont az ablak mellett, tökéletes. Az L feliratú gombot nyomta meg, és a w-t. Még egyszer visszakérdezett a hang: „A szokásosat? Mogyorós latte 2 cukorral?” Kata bólintott, és várta a reggelijét. E nélkül 6 éves kora óta nem kezdte el a napját.
Az út nagyon hosszú volt, hiszen az országot teljesen át kellett szelni, hogy eljusson a Korrigálóba. Sok 12 éves féle lány üldögélt a közelében. Lesütötték a szemüket, és irultak-pirultak. Ma volt az egyetlen nap a lányok életében, mikor a teljesen természetes, bőrhibákkal tarkított arcuk, rövid szempilláik és közönséges szemeik megmutatkoztak. Se ezelőtt nem volt, se ezután nem lesz soha még egy ilyen nap. Bár ezt mindenki inkább elfelejteni kívánta. Ezért a „természetes” állapotukról soha az életben nem készült semmiféle dokumentáció.
Kata megitta a lattéját és bevette a napi kapszulaadagját. Ma mindegyiknek más színe volt: kárminpiros, smaragdzöld, dohánybarna, krappbíbor, lenszőke és alument. Egyesével vette be őket. 6 darab volt, ez duplája az átlagos adagnak. Ma nehéz napja lesz. De mire ide jutott a gondolataiban, már el is aludt.
Párnája rezgésére ébredt és arra a hangra, hogy „Korrigáló Központ Megálló”. Itt minden össze van hangolva mindennel. Ezen még sosem csodálkozott, most valahogy mégis feltűnt neki.
Gyorsan lesuhant az emelkedőléccel és már bent is találta magát egy alagútban a többiekkel együtt. Hologram-nyilak mutatták az utat a szobájába. Most két napig itt lesz, ez lesz az otthona. A korrigálás csak egy fél órát vesz igénybe, de aztán a szemének meg kell szoknia ezt a változást. Ehhez pedig idő kell. Ha valakinek a szeme nem akarja megszokni a tetoválást, bekékül, ez pedig annak a jele, hogy adott kin (lány szaknyelven), jelen esetben Kata, belső feszültségekkel küszködik. Hogy ezt a bekékülést megakadályozzák, a kineket bent tartják a Központban 2 teljes napig. Ez alatt a két nap alatt pedig különböző relaxációs órákon vehetnek részt és egész nap kényeztetik őket mindenféle „ételekkel”- amit a kinek és az összes ken (ember), beleértve a konokat (fiúk) is, csak ilyenkor ízlelhet meg.
Gyönyörű tágas szobába lépett be. Az ágyon Kata felirat, és az asztalon pedig egy szerencsesüti. Felmarkolta a szerencsesütit és belevetette magát az ágyába. Kényelmesen elhelyezkedett, majd kettétörve a sütit megjelent előtte egy hologram ezzel az idézettel: „A szépség kívülről fakad.”
Szíve kicsit megremegett, furcsa érzés kerítette hatalmába, de már hallotta is a hangot: „Induljon a Korrigálóba. 15 percen belül megkezdjük a korrigálást…”


megfelelni nem lehet

nem lehet megfelelni
nem lehet megfelelni minden nap, minden órában, minden pillanatban, mindenkinek, minden lenéző vagy épp elnéző tekintetnek, minden vizsgáló szempárnak, minden felemelő vagy eltoló kéznek, minden tolakodó pillantásnak, minden hamis mosolynak, minden embernek. egyetlen embernek se lehet.
kell egyáltalán? nem hiszem. akinek megfelelni pedig  nem is lehetett, és nem is lehet soha, annak már megfeleltél.

furcsa egy ellentét. talán ezért olyan hihetetlen. nincs szüksége rám, és mégis annyira szeret.  megfeleltem. egy életre.

joo.

Újra itt ülök, sok ideje először. Majdnem egy egész hónapja, hogy utoljára írtam. Rengeteg minden történt velem azóta, mióta kétezertizennégyet írunk.
És azt hiszem, jól kezdődik, bár harcosan, de eredményesen. Istentől rengeteg alázatot kaptam a kapcsolataim rendezésére; rengeteg bölcsességet, a hogyan tovább helyzetekben; rengeteg bátorság az állj ki magadért szituációkban és mindenekelőtt azt kaptam, hogy felismertem, ami nekem nem tesz jót és nem is érzem magam jól benne.  És egy olyan helyzetet, ami miatt ezt lassanként belátom. És rengeteg erőt, hogy merjek ezzel szembenézni. És rengeteg időt is, hogy átgondoljam, mi a rossz azokban a kapcsolataimban, miért érzem rossznak, és milyen határokat húzzak, hogy jobb legyen. És azt is megtanultam, hogy egyáltalán mit jelent az, hogy határhúzás. Igazából szerintem csupán annyit jelent, hogy magadnak egy személyes teret húzol és önálló emberként vagy benne a kapcsolatban. Így megfogalmazhatod azokat a barátaiddal szemben, amik zavarnak, és gondolkozhatsz, hogyan szeretnéd máshogy csinálni.
Szóval mi is történt?
Hát két sztorim van. Az egyik, hogy a bátyámmal egyik este leültem beszélgetni, és az egész eddigi kapcsolatunkat átbeszéltük. Elrendeztünk mindent, miközben egymás életének részesévé váltunk. Láttam egy kis szeletet abban a másfél órában belőle, és ez több volt, mint amit vártam. Egy kicsit beavatottnak, szemtanúnak éreztem magam végre. Láttam abból a világból egy kicsit, amit ő lát. Imádtam azt a másfél órát.
A második sztori pedig a múlt pénteki kiborulásom volt. Csak szavakat írok le, a cselekménnyel nem akarok senkit se untatni: egyik barátnőm otthagyott, nála volt a jegyem, kifizette nekem valaki, a másik barátnőm magán kívül volt, hazaértünk, lépcsőn fel- huuu.. hát a barátnőm nem éppen könnyű, másnap, sírások sírása, elveszett a telefonja, kabátja, nem ment el a vizsgájára, lélekápolás, Bavio tartja magát-Bavio rendben van. SE. Hát kiborultam. Régóta gyűltek bennem ezek az érzések. Nagyjából két hónapja kezdődött. Nem értettem, miért nem szeretek annyi időt a „legjobb barátnőimmel” lenni. De hiszen, ha azok, akkor hát miért nem szeretek?? Folyamatosan leterheltnek, lelkileg kimerültnek éreztem magam. Rengeteget stresszeltem és egyszerűen bármennyire is magamra vettem a dolgokat, rá kellett jönnöm, nem tudok segíteni, mert az már nem az én hatásköröm, hogy meg is tegyem helyettük „a helyes döntéseket”. Belefáradtam és kiborultam- ez volt a péntek este utáni másnap.
Ezen a héten mindent gondoltam. Hogy soha többé nem leszünk barátok, elmegyek a sulimból, hogy egyszerűen elcseszték a hátralevő életemet és a többi. De most egyszerűen áldottnak érzem magam. Hihetetlen áldottnak. BLESSED BEYOND MEASURE. Istentől kaptam a bölcsességet, és amit megtanultam, megtanultam. Ez az enyém, amit senki más nem vehet el tőlem. Megtanultam, hogyan kell határokat húzni, mi az a kemény szeretet és, hogy „ha imádkoztok és könyörögtök valamiért, higgyétek, hogy megkapjátok" Márk 11,24


kétezertizenhárom az én évem

Kétezertizenhárom. Vegyes év, vegyes érzelmekkel. Rengeteg csalódással, veszteséggel, fájdalommal, de ezek nélkül nem lennék az, aki vagyok. Rengetegszer estem pofára az elmúlt év során, de ha valaki adna egy lehetőséget, hogy újracsinálhatom, nem tenném meg. Ezek a bukdácsolások, fájdalmak és könnyek egyre közelebb vittek Istenhez, az önállósághoz és ahhoz, akivé váltam. Iszonyatosan hosszú volt ez az egy év, és a rossz mellett rengeteg áldás is ott volt benne. És igazából a rossz is áldás. Isten azzá tudja tenni. Ez a legcsodálatosabb benne, hogy MINDENT jóra tud fordítani, mindent, de nem csak hogy jóra, egyszerűen hihetetlen durván csodálatosra!
Végre érzem, hogy élek. Érzem, hogy nem mondok olyan dolgokra nemet, amit nem ismerek és merek fiatal lenni. Nem veszek magamra plusz felelősségeket és terheket, melyeket még mások sem várnak el tőlem. Merek önmagam lenni. Olyan igazán Bavio. Talán életemben először.
https://www.youtube.com/watch?v=n2anDgdUHic

vigyázzatok egymásra

Volt valami szomorú gyengeség az ünnepben. Részletek, képkockák, melyeket azt hiszem, sosem fogok elfelejteni. Fájó, utolérhetetlen, furcsa és homályos kis részek ezek. Olyanok, tudod, mint amikor a vonatból nézel ki, és suhan melletted a táj. És elmosódott emlékeket idéz fel. De ezek is, egy pillantásra elsuhannak melletted.
Már amikor az emeleti lakás küszöbére léptem, éreztem, ez valahogy most más. Amikor a nappaliba értem, megláttam. Ott feküdt, és bemutatkoztunk illedelmesen, olyan jól nevelten: halkan, de mégis jelentőségteljesen. Ismerj fel- felkiáltással a hangunkban. És igen, felismert. És beszélgettünk. Olyanokat hallottam, amiket az embernek az utolsó találkozáskor mondanak el. Ezért minden idegszálammal figyeltem. És elmesélte, hogy az ő édesapja, saját halálakor azt mondta: ne sírjatok, énekeljetek. És már sírva kezdte az ének szövegét. Aztán bocsánatot kért, mintha ez illetlenség lenne, búcsúzóul sírni. Pedig nem volt az, őszinte volt, olyan v a l ó d i. És utána már csak néztem és rögzítettem a pillanatot. Szívtam magamba mindent, minden emléket. És már csak képek, amik beugranak: egy felkar-vastagságú comb, egy erős kéz szorítása, egy üveges gombszem, egy férfi küzdelme a járókerettel és leginkább az a mondat: „Vigyázzatok magatokra, de ne csak magatokra, egymásra is! Isten áldjon!”
A hévhez menet jöttek a gondolatok, és persze a könnyes szem. Ez aztán a karácsony. Ez egy igazi karácsony volt. Egy kicsit szomorú, egy kicsit fájó, tompa és gyenge, de szeretett. Olyan nagyon szeretett.
A többi nem számít. Nem számít, a többit fel lehet adni, Rá lehet bízni.
 „Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz.” 2 Kor 12,9 

Már vénülő kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.
Világok pusztulásán
Ősi vad, kit rettenet
Űz, érkeztem meg hozzád
S várok riadtan veled.
Már vénülő kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.
Nem tudom, miért, meddig
Maradok meg még neked,
De a kezedet fogom
S őrizem a szemedet.

AdyE





mostjó.

piros körmökkel írok. szenvedélyesen. megint. visszatért a fény a szemembe, és ha már nem is a régi Bavio vagyok, valami hasonló... :))
hatalmas álmokat szövögetek, a jövőmről. elit egyetem, külföldön, jó munka itthon, egy csendes kuckós lakás a belvárosban valahol az opera környékén. szingli élet. ja nem, az nem stimmel. egyre inkább nem stimmel.
most szőke vagy barna? én tényleg csak nézek jobbra-balra. olyan gyorsan jönnek az emberek, történnek a csodák, hogy fel sem bírom fogni. csak szeretek és izgulok, de pozitívan, hogyan alakul az életem.
csak elengedni tudom, az én Istenem kezébe tenni, hiszen nem is értem, nem látom át, olyan gyorsan történik minden.
most jó. csak sodródni. zenét hallgatva a buszon, mintha nem is lennél ott, megfigyelni a többieket. és mosolyogni, csak mosolyogni, hiszen van min.
stresszes, és? áldott! de még mennyire az. egyszerűen lubickolok. úszom a vidéki házamhoz közel lévő elhagyatott tónál. gyönyörű napsütésben.
be van kötve a szemem, és nem tudom, kinek az arcát tapogatom a sötétben. de egyre közelebb vagyok Hozzá. és áld. Ő áld.
most jó.

süti beállítások módosítása