Volt valami szomorú gyengeség az ünnepben. Részletek, képkockák, melyeket azt hiszem, sosem fogok elfelejteni. Fájó, utolérhetetlen, furcsa és homályos kis részek ezek. Olyanok, tudod, mint amikor a vonatból nézel ki, és suhan melletted a táj. És elmosódott emlékeket idéz fel. De ezek is, egy pillantásra elsuhannak melletted.
Már amikor az emeleti lakás küszöbére léptem, éreztem, ez valahogy most más. Amikor a nappaliba értem, megláttam. Ott feküdt, és bemutatkoztunk illedelmesen, olyan jól nevelten: halkan, de mégis jelentőségteljesen. Ismerj fel- felkiáltással a hangunkban. És igen, felismert. És beszélgettünk. Olyanokat hallottam, amiket az embernek az utolsó találkozáskor mondanak el. Ezért minden idegszálammal figyeltem. És elmesélte, hogy az ő édesapja, saját halálakor azt mondta: ne sírjatok, énekeljetek. És már sírva kezdte az ének szövegét. Aztán bocsánatot kért, mintha ez illetlenség lenne, búcsúzóul sírni. Pedig nem volt az, őszinte volt, olyan v a l ó d i. És utána már csak néztem és rögzítettem a pillanatot. Szívtam magamba mindent, minden emléket. És már csak képek, amik beugranak: egy felkar-vastagságú comb, egy erős kéz szorítása, egy üveges gombszem, egy férfi küzdelme a járókerettel és leginkább az a mondat: „Vigyázzatok magatokra, de ne csak magatokra, egymásra is! Isten áldjon!”
A hévhez menet jöttek a gondolatok, és persze a könnyes szem. Ez aztán a karácsony. Ez egy igazi karácsony volt. Egy kicsit szomorú, egy kicsit fájó, tompa és gyenge, de szeretett. Olyan nagyon szeretett.
A többi nem számít. Nem számít, a többit fel lehet adni, Rá lehet bízni.
„Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz.” 2 Kor 12,9
Már vénülő kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.
Világok pusztulásán
Ősi vad, kit rettenet
Űz, érkeztem meg hozzád
S várok riadtan veled.
Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.
Világok pusztulásán
Ősi vad, kit rettenet
Űz, érkeztem meg hozzád
S várok riadtan veled.
Már vénülő kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.
Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.
Nem tudom, miért, meddig
Maradok meg még neked,
De a kezedet fogom
S őrizem a szemedet.
Maradok meg még neked,
De a kezedet fogom
S őrizem a szemedet.
AdyE
