12 éves lett.
Még utoljára belenézett a tükörbe. Az utóbbi három műtét előtt is mindig ezt tette, utoljára még jól megnézte azt a testrészét, amit műtenek. Most a szemeit figyelte. Minden egyes szegletét megvizsgálta. Semmi különös. Arra gondolt, mennyivel szebb lesz a műtét után. Talán ezt a beavatkozást várta eddig a legjobban az összes közül. 12 éves volt, és már három műtéte volt. 10 évesen sugárterápiával végleg eltűntették a szőrt a testéről, 10 és fél évesen mehetett hajszínt választani a színbeültetéshez és 11 éves korában töltette fel ajkait. Most jön a sminktetoválás, és a legnagyobb műtéten majd csak évek múlva esik át: akkor a melleit töltik föl 85 B-sre (ez az egységes kosárméret az egész országban).
Minden lány izgatottan várta ezt a tetoválást, de Kata különösen fel volt villanyozva. Hányszor képzelte már el magát azokkal a gyönyörű szemekkel, amiket a friss 12 éveseken látni lehet. A születésnapod utáni 7 napban be kell menni a Látomás Központba, hogy megvizsgáljanak, és lejegyezzék a te személyes paramétereidet. Ugyanis a sminktetoválást előbb meg kell rajzolni, ami a látóknak általában 2-3 napba telik. Utána pedig, a születésnapod utáni 15. napon időpontod van a Korrigálóba. Már egy hete annak, hogy Kata bent járt a Látomásban. Nagyon nagy élmény volt és a tetoválás vázlatát is megkapta. Ma pedig -egészen pontosan 4 órán belül- megműtik. Nem is ez a jó szó erre. Inkább korrigálják. A felnőttek mindig ezt a szót használják, és a Mama is hányszor rászólt már Katára a műtét szó miatt. Korrigálás. Ez a helyes kifejezés.
Hirtelen megcsörrent a visszaszámlálója. Már csak 3 óra a műtétig. Indulnia kell, ha el akarja érni a 10 órás gyorsjáratot. Még egyszer lopva a tükörbe pillantott és indult.
Sokan vannak a 10 óráson, de a 7. szinten talán még talál helyet. Ráállt az emelkedőre és felsuhant a hetedikre. Igen, ott van is egy hely, pont az ablak mellett, tökéletes. Az L feliratú gombot nyomta meg, és a w-t. Még egyszer visszakérdezett a hang: „A szokásosat? Mogyorós latte 2 cukorral?” Kata bólintott, és várta a reggelijét. E nélkül 6 éves kora óta nem kezdte el a napját.
Az út nagyon hosszú volt, hiszen az országot teljesen át kellett szelni, hogy eljusson a Korrigálóba. Sok 12 éves féle lány üldögélt a közelében. Lesütötték a szemüket, és irultak-pirultak. Ma volt az egyetlen nap a lányok életében, mikor a teljesen természetes, bőrhibákkal tarkított arcuk, rövid szempilláik és közönséges szemeik megmutatkoztak. Se ezelőtt nem volt, se ezután nem lesz soha még egy ilyen nap. Bár ezt mindenki inkább elfelejteni kívánta. Ezért a „természetes” állapotukról soha az életben nem készült semmiféle dokumentáció.
Kata megitta a lattéját és bevette a napi kapszulaadagját. Ma mindegyiknek más színe volt: kárminpiros, smaragdzöld, dohánybarna, krappbíbor, lenszőke és alument. Egyesével vette be őket. 6 darab volt, ez duplája az átlagos adagnak. Ma nehéz napja lesz. De mire ide jutott a gondolataiban, már el is aludt.
Párnája rezgésére ébredt és arra a hangra, hogy „Korrigáló Központ Megálló”. Itt minden össze van hangolva mindennel. Ezen még sosem csodálkozott, most valahogy mégis feltűnt neki.
Gyorsan lesuhant az emelkedőléccel és már bent is találta magát egy alagútban a többiekkel együtt. Hologram-nyilak mutatták az utat a szobájába. Most két napig itt lesz, ez lesz az otthona. A korrigálás csak egy fél órát vesz igénybe, de aztán a szemének meg kell szoknia ezt a változást. Ehhez pedig idő kell. Ha valakinek a szeme nem akarja megszokni a tetoválást, bekékül, ez pedig annak a jele, hogy adott kin (lány szaknyelven), jelen esetben Kata, belső feszültségekkel küszködik. Hogy ezt a bekékülést megakadályozzák, a kineket bent tartják a Központban 2 teljes napig. Ez alatt a két nap alatt pedig különböző relaxációs órákon vehetnek részt és egész nap kényeztetik őket mindenféle „ételekkel”- amit a kinek és az összes ken (ember), beleértve a konokat (fiúk) is, csak ilyenkor ízlelhet meg.
Gyönyörű tágas szobába lépett be. Az ágyon Kata felirat, és az asztalon pedig egy szerencsesüti. Felmarkolta a szerencsesütit és belevetette magát az ágyába. Kényelmesen elhelyezkedett, majd kettétörve a sütit megjelent előtte egy hologram ezzel az idézettel: „A szépség kívülről fakad.”
Szíve kicsit megremegett, furcsa érzés kerítette hatalmába, de már hallotta is a hangot: „Induljon a Korrigálóba. 15 percen belül megkezdjük a korrigálást…”