Ahogy sírsz. Ahogy örömtáncot jársz. Ahogy végleg feladod. Ahogy diadalmaskodsz. Ahogy jót feltételezel róla. Ahogy le sem szarod. Ahogy örökké máson jár az eszed. Ahogy gondolataid tele vannak Velem. Ahogy hánysz. Ahogy eszel. Ahogy gonosz és ocsmány dolgokat gondolsz. Ahogy jót akarsz. Ahogy ocsmány dolgokat teszel. Ahogy jót teszel. Ahogy gyűlölsz. Ahogy szeretsz. Ahogy elítélsz. Ahogy elfogadsz.
Úgy, ahogy vagy, látlak.
Előttem nincsenek titkaid, bárhogy is rejtegeted magadat előlem még mindig.Végignézek rajtad kívülről és tetszik, amit látok. Bár keservesen próbálod átfaragni magad, minden porcikádban benne van még legalább egy apró jel vagy vonás abból, ahogyan megteremtettelek.
Ahogy rád nézek, beléd látok. Ettől megborzongsz, hisz pont ettől rettegtél, nehogy valaki beléd lásson! És talán ettől félsz még most is. (?) Ezért tetted fel azt a bizonyos maszkot.
’De hát ezt már túlléptük, a maszk lekerült már régen! Akkor meg mi a baj??’ Az arcod. Nem felém fordul. Most megfogom az állad és idefordítalak. Látod? Nem szisszentem fel, nincs semmi baj. Most meg kérdő szemekkel nézel rám.Hát jó, akkor elmondom, mit látok.
Sebhelyeket, melyek jellegzetessé tesznek és egyedivé formálnak; ráncokat, melyek harcaidat mutatják és bölcsességet sugároznak; pattanásokat, melyekben csupán azt látom, fiatal vagy még és benned vannak a lehetőségek, ahova eljuttathatlak. Karikákat is látok a szemed alatt, igen, melyek fáradtságról tanúskodnak és arról, kész vagy bármikor megtapasztalni az igazi csodákat, hisz a te képességeid véget értek.
Csupán ennyit látok.
Millió-egy lehetőséget. Benned és bennem. Bennünk.
