Tök jó, hogy hallak.

Jó az akusztika így egymástól pár háztetőnyire.

Szinte úgy tűnik nekem, mintha

csak egy szomszédos cserépen ülnél.

Mesterségesen közeli a hangod.

(Most jön a pedig.)

Pedig még messzi vagy. 

Ha lemásznál, talán észrevennéd

a sok girbegurba kerítést,

amin még át kellene vergődnöd magad ahhoz,

hogy valóban „egy cserépen üljünk”.

De azt hiszem, hogy ha észrevennéd,

visszamásznál a saját tetődre,

és úgy tennél, mintha mit sem láttál volna.

Elvakíttatnád magad a giccses naplementénkkel,

mesterséges suttogásod pedig egyre erősödne.

(Most jön a lehet, hogy nem így lenne.)

Szóval lehetne másképp.

Ezzel még nem akarok szembenézni.

Komfortosabb nekem visszamászni a saját tetőmre, 

és mosolyogva hagyni, hidd azt,

nincs ott alul út, és igazából

végig itt ültél, szorosan mellettem.