Tessék, letettem. Itt van. Most rajtad a sor.Kérlek, vizsgáld meg a kedvemért és mondj valamit, mert én kifogytam. Tudom, kicsit nagy és félelmetes, hisz ki tudja, mi van benne, de hát te Mindenható vagy. Neked igazán tudnod kéne, hogy nincs mitől félned, amikor ezt az izét vizslatja szemed.
Ugyan…
"a napba nézek és fázik a szemem"
kalapos ember-vers.
Mint tükörben hagyott ócska vigyor,
Dermedtem rá szkeletonvázamra.
Csak ez voltam én, semmi más.
Szívem szerint ezzé testesítődtem volna meg:
Eltűntem volna benne, csontsejtekké nyúlva ebben a végtelen csatornában;
Lettem volna az üreg, hiány avagy kongó hangadó;
Saját csontjaim…
Miből vagy?
Ha kifordul a szemem és rángok,
Neked akkoris édes leszek?
Ha nyáladzásommal elárasztom az arcom,
Sőt, a hajvégem is tocsog,
Te majd csak megsimogatsz hümmögve?
Ha elmegyek, és csak pár nap múlva térek haza,
Te akkoris betakarsz majd mit sem szólva?
Ahogy álomba fetrengem magam,
Te…
A tavasz cseppfolyós boldogságkéntcsordogált szívembe.A tüdőmből érkezett,oxigéndússágától végre fellélegezhettem.Bal pitvarba be, bal kamrából ki,Így vándorolt centiről-centire bennem.
Útját el már nem vághattam,Így szép lassan elárasztotta mindenem.