Egy kép van előttem. Ahogy két összekapaszkodó ember szorítja egymást. Az egyik személytelen, arctalan, és a másikra akaszkodik. Ahogy viszont ezt az arctalan valamit próbáljuk leszedni az igazi valakiről, annak a valakinek elborul az arca, sír, és görcsösen próbálja magára húzni a "feleslegest". És Valaki felülről nem akarja széttépni ezt a láncot, megvárja, míg a görcsös, síró figura arca ellazul, felnéz Rá és végre elengedi az akaszkodót, abbahagyja a sírást. Fájdalommentesen hullik szét a két ember, az arctalan szétporlik és a korábban síró figura megelevenedik.
Az elmúlt pár napban ideültem majd újra és újra kitöröltem azt, amit írni akartam. Még nem jött el, még nem jöttem rá, mit is akartam pontosan. Most végre megvan.
Nyár óta nyomaszt valami. Eszméletlenül. Rám tette a kezét, és lenyomott. A bűvös szó: szépség.
Nyáron felszedtem pár kilót, és az előtte sem túl jó önértékelésemet ez még rosszabbá tette.
Hogy jutottam odáig, hogy ha belenézek a tükörbe egyszerűen elborzadtam magamtól? Hogy jutottam el odáig, hogy még a magam hánytatásának gondolata is feljött? Hogy? Hogy jutottam el oda, hogy bárki megkérdezi, mi van velem, a diétámról kezdek el csevegni? Hogy jutottam el odáig, hogy kalóriákat számolgattam és bűntudatot éreztem, mikor megettem egy magasabb szénhidráttartalmú ételt? Hogyan volt mindez lehetséges?
Régebben annyira boldog voltam, meg voltam magammal elégedve vagy nem foglalkoztam ennyit magammal/ egyszerűen nem is érdekelt, hogy pontosan hogy néz ki a lábam, és a többi... A belső bázisom jelentette az önértékelésem központját. Foglalkoztam a külsőmmel, de nem ezen pörögtem 0-24.
Nyár végén döntöttem a diéta mellett. Először egyről a kettőre akartam visszakapni a régi "csúcsformám". Koplaltam, és türelmetlenül vettem észre, hogy ezzel semmi sem változott. Aztán két nap koplalás után úgy bezabáltam, mint még életemben soha. Persze a következmény a mardosó bűntudat volt.
Egy kis idő elteltével rá kezdtem jönni, hogy ez nem megy máshogy, csak türelemmel, odafigyeléssel és persze egy jó étrenddel. Rájöttem, hogyha csakugyan le akarok fogyni, tennem is kell érte: a teljesen egészséges életmódot választottam. Csoki, kenyér, nassok, vagy egy zsírosabb kaja? Búcsút mondtam mindegyiknek és szigorúan tartottam magam. De ha valamit nagyon megkívántam, egyszerűen még mindig nem tudtam ellenállni, és mértéktelenül beettem belőle. Persze ilyenkor megint jöttek a rossz gondolatok.
A szigorú étrend mellett szigorú edzéstervet is kidolgoztam és követtem. 2 kiló mínusz. A fellegekben éreztem magam.
A karácsonyi ünnepekkor elszaladt velem a ló, ismét mértéktelen zabálás következett, de megengedtem magamnak, hogy az utolsó időszakot "kiélvezzem".
Karácsonyi szünet óta megtanultam a mértékkel evést, azt, hogy igazából mindent szabad. Szinte felszabadultam, de még mindig tartottam magam a diétámhoz. Újabb 3 kilóval lettem könnyebb. Ha valamit nagyon megkívánok, simán megeszem, nincs tőle bűntudatom, persze mértékkel, de azért próbálom kerülni a cukros, zsíros ételeket. Határozottan jobban is érzem magam a bőrömben. Már csak két kilót akarok leadni. De mégsem látom magam szebbnek, mint ősz elején 5 kilóval nehezebben.
Ez megállított. Ma este a wessiben ülve annyira vágytam végre egy kis feltöltődésre, egy megújulásra. Éreztem, hogy erre van most szükségem. Dicsőítés közben az előadó feltett nekem egy kérdést: Szabad vagyok-e átadni az életem minden területének irányítását Istennek, hogyha tudom, hogy ő A LEGJOBBAT tartogatja nekem?
Leesett. Hiszen ezt az egész diétát is csak azért csináltam, mert kontrollálni akartam az életem valamely területét erősen. Befolyásolni akartam, hogy én nyárig lefogyok teljesen. Így pedig szép leszek. Önértékelésem, szépségem forrását is én akartam magamnak jelenteni azzal, hogy befolyásolom, lefogyok és így szép leszek. De nem érzem magam szebbnek egy centivel sem, mint régen, egy kis felesleggel.
De ma végre kész lettem arra, hogy ezt az egész csomagot odaadjam annak, aki helyén tudja kezelni. Nem akarom én irányítani, nem tudom, belefáradtam.
Elfogadom azt, életemben talán először igazán, ahogy kinézek, minden előnyösebb és hátrányosabb testrészemmel együtt. Tudom, hogy nem ettől függ.
Egy kép van előttem. Ahogy két összekapaszkodó ember szorítja egymást. Az egyik személytelen, arctalan, és a másikra akaszkodik. Ahogy viszont ezt az arctalan valamit próbáljuk leszedni az igazi valakiről, annak a valakinek elborul az arca, sír, és görcsösen próbálja magára húzni a "feleslegest". És Valaki felülről nem akarja széttépni ezt a láncot, megvárja, míg a görcsös, síró figura arca ellazul, felnéz Rá és végre elengedi az akaszkodót, abbahagyja a sírást. Fájdalommentesen hullik szét a két ember, az arctalan szétporlik és a korábban síró figura megelevenedik.
Ezzel az elengedéssel megújulok belülről. Úgy igazán.
Egy percen belül kapom az első mondatot: "Egyre szebb vagy..." és perceken belül a másodikat.
Én meg csak mosolygok.
Hála. Hála. Hála.
#bpifi #free #önértékelés #warandpeace #hála
